Kégli Központ

Egy helyen minden, ami az ingatlanokkal kapcsolatos

A Kégli Központon minden fajtájú kéglit központilag megtalálhat. Iratkozzon fel a Központi – kereső rendszerünkre is.



Negyedével estek a lakásárak három év alatt

Az FHB Lakásárindex szerint az ingatlanárak 5,7 százalékkal csökkentek tavaly 2009-hez képest, ami reál értelemben 9,2 százalékos csökkenést jelent. A válság kezdete óta (három év alatt) nominálisan 15, reálértelemben 26 százalékkal estek az ingatlanárak.
A lakásforgalom évtizedes mélyponton van. A tranzakciók száma egyharmadára esett vissza, a csúcsidőszakban (a 2000-es évek első felében) évente 200 ezer ingatlan is gazdát cserélt, ez most 72 ezer körül van, ami a vártnál jóval rosszabb adat.

A kereslet is nagyon visszaesett. A háztartások jövedelmi kilátásai nem javultak, a foglalkoztatás stagnált, a tavalyi év elején bevezetett alacsonyabb lakásvásárlási illeték sem hozott áttörést, tartós fellendülést. A keresletet mesterségen szűkítette a devizahitelezés teljes betiltása, ami ráadásul egy időszakra esett a felelős hitelezésről szóló jogszabályok hatályba lépésével. Ezek a hatások együttesen a kereslet elmaradását, tartós pangást eredményeztek az FHB ingatlanszakértői szerint.

A kínálati oldalon is bajok vannak, új és használt lakásból is kevesebb van a piacon, az FHB szerint az épített új lakások száma várhatóan alig fele lesz a válság előtti 35 ezernek. A használt lakások piacát pedig a kilakoltatási moratórium torzítja.
Látszik az alagút vége

Az FHB szakértői idén a kereslet mérsékelt emelkedését várják. Az szja-hatások, a foglalkoztatás javulása és a gazdasági növekedés beindulása miatt nőhet a forgalom, és kicsit, körülbelül két százalékkal nőhetnek az árak - azonban reálértelemben ez még mindig árcsökkenést jelentene.

A hitelpiacon jelentős élénkülés nem lesz. A többség továbbra is svájci frank árfolyamának az alakulásától tud további eladósodást felvállalni, a jegybank pedig kamatemelési ciklusba kezdett, ezért a forinthitelek költségei is nőhetek.

Az FHB prognózisa szerint az átadott új lakások száma még a 2010-eshez képest is visszaesik idén, de egyre több építési engedélyt adhatnak át a második félévtől, ami a kilábalást kezdetét jelenti.
Mi lesz, ha lejár a kilakoltatási moratórium?

Az FHB szerint a moratórium feloldása kulcsfontosságú a kínálat élénkülése szempontjából. Attól nem kell tartani - mondják -, hogy az árak meredeken esni fognak, mert a lakásokat a bankok nem öntenék egyszerre a piacra. (A becslések szerint most a nem fizetők mintegy öt százaléka azért nem fizet, mert tudja, hogy a kilakoltatási tilalom miatt nem lesz semmi következménye.)

Budapesten csak nagyon kicsi, időszakos árkorrekciót jelentene az is, ha az összes bedőlt hitel egyszerre kerülne a piacra, itt tehát érdemi árcsökkenésre nem lehet számítani. (Egyszerűen azért, mert a fővárosi lakásforgalomhoz képest a nemfizető adósok aránya, még most, a válság mélypontján is nagyon alacsony.)

A lakásárakat a moratórium feloldása vidéken, főként a kistelepüléseken dönthetné be, de az FHB további komolyabb árcsökkenésre ezen a piacon sem számít.
Forrás: Index.hu
Vissza
hirdetés
webbusiness.hu


Az új lakás vásárlás álmából könnyen rémálom is lehet! - Újabb történet került elő

Az új lakások piacán már évek óta problémát okoznak az elővásárlási szerződések körüli feszültségek - csúszó átadások, megemelt árak, szerződésbe foglaltaktól eltérő méret, vagy kialakítás. A feszültségek általában a vevő, az eladó és a kivitelező között húzódnak, a fő problémát pedig látszólag a tágan értelmezett vis maior kikötések okozzák a szerződésekben - világít rá a Telex tegnapi riportja, ahol a Forest Hill lakóparkfejlesztésen keresztül mutatják be, milyen problémák is üthetik fel rendre a fejüket az elővásárlási szerződések esetén. A jelenség mindazonáltal nem egyedi és olvasóink például már évekkel ezelőtt küldtek be hasonló tapasztalatokat. Bár régen ez nem jelentett túl nagy kockázatot, de manapság már közös (fejlesztő és vevő) rizikójává vált a kivitelezés előtt akár évekkel lefoglalt lakások végső ára. Meg kell szokni és tanulni mindenkinek az új világ kihívásait.

Tovább


Az új lakás vásárlás álmából könnyen rémálom is lehet! - Újabb történet került elő

Ahogy szigorodnak a jogszabályok, úgy válnak egyre népszerűbbé a környezetkímélő lakásfejlesztések, ami a lakásfejlesztő vállalkozások forgalmán is érződik. Ugyanakkor sokszor a vásárlás megfékezése teszi a legtöbbet környezetért, hiába sarkallnak fejlesztésre a kormányzati támogatások.

Tovább


Ezek a legdrágább és a legolcsóbb utcák a Balatonnál, itt a lista

Az egymillió forintot is meghaladják a Balaton legfelkapottabb utcáinak négyzetméterárai. A koronavírus járvány hozott jelentős fellendülést a térség ingatlanpiacán.

Tovább